Ezt sem
Tisztelt barátaink és alkotótársaink!
Tájékoztatunk benneteket arról, hogy megalakulás előtt áll művészeti egyesületünk,
amelynek célja, hogy a virtuális együttléten túl helyet és alkalmat biztosítson különböző
alkotó közösségek számára
- a személyes megismerkedésre,
- havi egy alkalommal - felolvasó est formájában - új alkotásaitok bemutatására,
- meghívott vendégek meghallgatására és megismerésére,
- érdemi műhelymunkára a folyamatos fejlődés érdekében.
Lehetőséget kínálunk továbbá képzőművész, fotográfus társainknak önálló kiállítások,
tárlatok formájában a bemutatkozásra, illetve a folyamatos megjelenésre.
Az egyesület első estjét
2009. június 8.-án, hétfőn, 18:00 órától rendezzük,
a Budapest, IX. Vendel utca 9. alatt található Veranda étterem különtermében.
Az estre valamennyi barátunkat, alkotótársunkat kitörő lelkesedéssel és szeretettel várjuk.
(az est ingyenes, mindenki a saját fogyasztását állja)
Tóth Irén 'Morci'
Széll Zsófi és
Molnár Péter
Kedd
nem merek írni
mert az ujjaimon
ott feszül az elég
hogy megint valami
rosszra használsz
félrecsúszott lenyomat
értékelhetetlen
adatbázisokba tévedt
tudat keres
kibújót
a fiókból ki
mindegy kinek
szól a feliratot
úgysem érti
csak a maszatolást
szembe be aztán
körbe fáradtan
elnagyolt részlet
vagyok és nincs
Te
Vásári
héliummal töltött
száját szorosra húzta
a kéz
vagyok én
és a sikítás
odabenn
ki-
szakad
ki
nem
(rossz versek szekció)
Menetrend szerint.
Jobbulásunkra
(sarki nappalok)
szürke hó szitál
az emberes kéményből
de az ég tiszta
fekete éjből
fordul fehérbe a Föld
Isten csomagol
(ne tartsátok vissza)
***
Igazából dialektika. Isten - ember. Érme.
Fej. Írás.
Néha annyira kimondanám így (most valamiért ide fogom írni):
(Tömegvonzó)
ha lenne Mindenem
neked adnám
újságpapírban lenne
ráragadt, ólom szavak
húznák le a lábaid elé
mint a vágy a ruhákat
én téged a Földre
Azt hiszem, hogy elkalandoztam, pedig annyira nem is.
A vége ugyanaz, mint mindig: 2+2=4
Én meg a pótkerék.
A szárnyakról Hermésznek
...
Megint beesteledett. Ma is.
Hangjait karámba tereli a torok.
Most mindkét parton álom lakik.
Csöndben tűrd össze a tegnapit.
Újra vaksötét van, vagy a fény túl kopott.
Megint beesteledett. Ma is.
Ige feszült ma a szájra. Kinn
éjfélt üt a harang. A templom vártorony.
Most mindkét parton álom lakik.
Nappalomban kéklőn ég a hit.
Vég nélkül becézem, bár tolvajtól lopom.
Megint beesteledett. Ma is.
Jó, szorosra húzom karjaid.
Puha üregében a szem tétlen mozog.
Most mindkét parton álom lakik.
Tovább. Látom. Nem vagy az, aki.
Mégis, magam veled nyitom, zárom. Holott
megint beesteledett. Ma is.
Most mindkét parton álom lakik.
Rizsa
nem szabad
megnéznem
egyetlen képet
egyetlen kis darabodat sem
annyira senki vagy
én meg hirtelen
annyira minde(n)né
lettem
ég(g)é
föld(d)é
ha beszélnénk
biztos mondanám
hasonlítasz egy első
férjre
a szád
a hajad
a szemed
fénye
mind ismerős
mint a
ígéretet tettem
fogadtam szótlan
némán
étlen
szomjam
nő
nem jók ezek a szemek
dacosak ezek az állak
nem kellene
nem utállak
az enyém is
mégse nem lett
semmiféle
emlékekhez
ki járat
szán(t)om
bán(t)om
nem nézlek meg
bárki
bár hol
bár
mindig barna akartam lenni
olyan szemű
olyan hajú
olyan szívű
úgy simogatni
ahogyan csak
gesztenyeszín
tudhat
alacsony és vékony
földig érő hajjal
feletted lenni
szépeket akartam
szépen
önmagukért
éppen
én nem voltam
AZ
(mit akarsz
írhatnál
nézlek
nyugalom
ma permetezték a fákat
nem etetlek
meg semmilyen
gyümölccsel
ez megint csak egy kupac
annyival több
ennyivel kevesebb
szeretlek)
Kifiaborja: és zúg és szíven szántanak
ásó, kapa és nagyharang
hordóbeszéd
és zúg és szíven szántanak
fejed fölül lefújt fedél
ezüsttel futtatott mezők
és zúg és szíven szántanak
kőbálványok asztalán
kihűlt ebéd
és zúg és szíven szántanak
csipkebokorra aggatott
szél ki nyújt szabad kezet
és zúg és szíven szántanak
benn karcosan motoz
felmérgelődsz
és zúg és szíven szántanak
ásó, kapa és nagyharag
kiforgatott szavak
és zúg és szíven szántanak
(és engem, nekem annyira nagyon ám)
javítva
(végül)
a nyílt szó
fedél nélküli templom
deres csipkebokor alatt
hasalok
ezüstös télelőbe
bugyolál az isten
a mező elhagyatott
nyelvet nyújt a hó a tájra
majd mérgelődve lenyeli
elfagyott a csipkebokor
a kőbálvány meg pár kavics
a harangból hordó lett
fellógatva mindegyik
...
kiforgatott igebélbe
véreshurkát töltenek
teli velük minden száj
míg a szív tétlen
a gyomorban fullad meg
(végül)
Nagyfröccs
Az inger a szájpadláshoz
tapad - szikkadt mező
felett égszínkék fedél -
a szív nyelv nélküli
harangja kongat néma vészt.
Hordókba zárt csipkebokor
minden egyes korty, ki-
forgatja az elmét, és meg-
nyújtja a kort. Csak
a kőbálvány nem mérgelődik,
ha valaki belőle
- ezüstért cserébe - vizet
fakaszt. Közben az inger
még szárazabban a száj-
padláshoz tapad.
Nincsen vége
(végül)
a nyílt szó
fedél nélküli templom
deres csipkebokor alatt
hasalok
ezüstös télelőbe
bugyolál az isten
a mező elhagyatott
nyoma sincs a csipkebokornak
és a kőbálvány is csak pár
kavics
a harangból hordó lett
fellógatva mindegyik
kiforgatott igék között
barmok ácsingóznak
teli velük minden száj
de meg soha nem fogannak
(végül)
(rossz versek szekció)
Zsigereli
a hátsó szobák nyirkos csendjében
zakatolnak a szívek a szőttes alatt
megint egy új éjszaka, fogyó
Hold, az ének beszorul
a házba
szénaszál és háztető
és vágyszikkasztotta vályog
ma nem ismerem meg az arcodat
bárhol is állsz összehúzott szájjal
kezed ökölbe izzadt
hiába kopog
fém ajtókon
- a teremben csönd volt
a szavak elhaltak
mindegyiket külön temettem
szokatlanul kicsi sírokba
szokatlanul éles mosollyal
metsző melegben -
én ma megint nem vagyok se te
se én se mi
mindaz ami olyan földközelien ostoba
az viszont köszön
(átépítés alatt)
Zsigerből
ma nem tudom a szavakat megint
biztos kézenfogva sétáltak
ebben a megfelelően nedves tavaszban
cipőjükre nem ragadt a por
csak a fűszálak, a zöld
valami olyannyira határozott élet
ami az én tétovaságomat
nem, nem mondom meg
még nekik sem
pedig minden azt suttogja
halkan, ritmikusan
a hátsó szobák nyirkos csendjében
zakatolnak a szívek a szőttes alatt
megint egy új éjszaka, fogyó
Hold alatt az ének beszorul
a házba
beléd kapaszkodnék
szénaszál és háztető
és vágyszikkasztotta vályog
ma nem ismerem meg az arcodat
bárhol is állsz összehúzott szájjal
előretolt állad
kezed ökölbe izzadt
hiába kopognak
fém ajtókon
- a teremben csönd volt
a szavak elhaltak
mindegyiket külön temettem
szokatlanul kicsi sírokba
szokatlanul éles mosollyal
metsző melegben -
én ma megint nem vagyok se te
se én se mi
mindaz ami olyan földközelien ostoba
az viszont köszön
(mögé nézek
a láthatatlannak
halmazközi állapot)
rossz versek szekció
Molnár Ákos: Csúzli
Mindig a honnan indulás nehéz.
Pedig megvan hozzá a gyökér:
anyám szülő és lovász, apám
a gondos józan ész. Most már
kapaszkodom, de az indulás
még mindig az: nehéz. Húsz-
évnyi ragaszkodás és testvérek
után az út feldereng, a szó meg-
enged, a test indul is, de benne
a kötés. Mintha a csúzli most
rám vadászna: én elképzelek,
de ifjúságom mindig vissza-
tévedés. Emlékek ködében út-
elágazások: nehezen sírtam fel
akkor, máshol sírok fel megint.
Idegen műtőasztalon, a köldök-
zsinóromat vágják el épp.
Pamutbugyi
Vásári zsibaj. Pamutbugyit nézek.
Kiterítve minden, odalenn. Hideg
van, egy saroknyira a templom.
Ruhátlanul, nyögve szültél meg.
Avasvasárnap. Utcaszéli tömeg.
A lélek mindenkiből kilibeg.
Az utca közepe szikkadt meder,
azt nem ússza meg senki sem.
Felénk tudják, hogy hol a part.
És ha úsznak, akkor egymással
szükségesen a minden szélén,
jobb oldalt lefelé, egy irányban -
aztán balra föl, amerre a harang
kongatja a delet. Egyedül a nap
mosolyog, hogy pamut a bugyim,
és én majd éjszakára sem veszem
le.
Belsőségek
(klisének)
Szokás szerint rohansz előre,
engem megállít a hangzavar -
sikoltoznak, szörnyülködnek,
- nem is volt vén, nem értem,
leugrott, képzeld, mennyire
magasan is van az a a tizedik,
persze, hogy gusztustalan
volt, szétkenődve a betonon,
aztán az a sok vér, meg a
belsőségek - a hentesnél
beszélnek ilyeneket, néha
főzés közben, tudom jól,
most voltam oda, és azt az
egy kiló májat szív nélkül
kértem.
Jazzene
(csödönek)
Eddig nem tudtam, hogy a csodák
hadonásznak. Kicsi terek kalapácsa
szemüveges, kalapos öregember -
míg a hangok sorban
állnak - ő bosszanova betéved
kicsit az asztal alá is, itt barna
keret figyeli a mindig hulló őszt,
kezével tapasztja be homlokát,
kergeti vissza az otthoni zörejt,
- az evőeszköz csörren -
- minden ritmusban csak a zene
fecseg - Kuba disszidál egy bő
félórára, álmediterrán kövön ül
mellette egy talmi zsötem: ez a
hely már foglalt, rögtönzi nekem.
Ez ige(n)
(záporban)
szeretkezés hajnalban, aztán szeretkezés
kávéval, amennyi cukorral kéred, pereg le
rólam a mosoly - a fényben fehérebb
felhő béget - megint fekete foga harap
le egy szeletet a mégből - fékpofák
vigyorognak ki a kerékből, ügyesen
hass, dörzsölj, melegedj - hol a
kávém, pofonnal kérem, zsebkendővel
és tollal, hogy hadd folyjon ki, utána
fel a kabáttal - letárgyalt és levetett
reménnyel szeretkezés - anyaélet ez:
tisztísd ki a cipőd, vacsorázz, hamm,
megeszlek - persze, ölellek, amúgyis
itt estem- meg, kergetőző, hajnali
szeretkezésben, Istenem, most vagyok
omni
potente
Vész
Ma nincs hangos szavam.
Ablakomból nyírfák szöknek
az égre. Marad a csend.
Vendégnek, asztalfőre
ültetve, előtte díszes
tányérban vasárnapi a
leves. S míg én dallam-
talan hétfőbe öltözöm,
a szomszéd sarkon be-
zárják a templomkapukat.
Ma nincs hangos szavam.
Ma sem kondul harang.
(átépítés alatt)
Lótnak
és az asszony visszanézett a városra
milyen lehet vajon Isten ökle, bőre puha-e,
hogy minden pusztulóban, de már
reményben kongatja a cseppfolyóssá váló,
bőrt lemaró holnapot, miért kell ez,
hogy szenvedjenek, gondolta, egyszerű
vagyok, a nemtudom-város nemtudom
Nagykönyvéből nem idézhetek necesse
est szavakat, csak a félelem engedte el
a bokám, és én rögtön szárnyalok,
pedig még nem haltam, csak párszor
gondolataimból tűntem el, pillanat,
könnyűnek ítéltettem énnekem,
és az asszony visszanézett a városra
hol az addigi szerelem -
Igen?
nem enged öléből beljebb sem
ki - téged homokká szeretni
kellene sivataggá élni engem
több ne csurranjon csöppenjen
el belőlünk ne haljunk tompa
véletlenekbe - milyen edénybe
fogjam föl melyik élünk emeljem
HOVÁ
lettem - Általad
vajon melyik kezed szorulna
először ökölbe - jelentősége van
hogy bal vagy jobb de mind-
kettőt egyszerre sohasem csak
külön-külön ingerre mozog
borotváltan egységes ok
te burokban születtél
én abban hal(l)ok
(rossz versek szekció)
Mélyvíz
Sormintás reggeli fény.
Nyomokban kávé, kifröccsenő
szavakkal. Az ablak
résein beszivárgó meleg.
A virágok belenyújtóznak
panelnyi földjükbe. Rögök.
- ujjon gyűrű
a második esélyek
nem kibúvók
nem lehet őket
lepréselni csak
felköhögni a vizet
amit az éjjeli tó
hullámokban gyűrt le
torkodon
kapkodsz
megint
levegőért kapkodsz
az Isten szerelmére
nem igaz
hogy -
mindenhol színek.
Megsimogatom
a lepedőre ragadt hajat.
Közben magas házak
tetején akadt felhőt
tuszkol szürke szatyorba
a vihar.
- ügyelj a bójákra -
(rossz versek szekció)
Bin untot und über dich, Mensch.
Látom, ahogyan hantolod a hajnalt,
kitéped a földből a nyomokat, aztán,
míg a testből a darabkák, ahogyan
szétrepülnek, egy pillanatig az égen
vagy -
nyílj ki, ököl, uccu kéz, fogd meg,
kapd el, legalább ma. Ha múltban
oly könnyedén is engedted el, ne
habozz. Ne temess. Sírj. Tenyereld
ki szemedből a napot.
(átépítés alatt)
Gyakorlat
segíts mindennek
olyannak lennie, mint
amilyen úgyis
Hamvas után: A női lélekről
tétován tépi
a virágot, gyengéden
gyilkolja őt is
Molnár Ákos: Gyertya ég
ég a gyertya ég
nagyit temették
csöpp kis teste úgy összement
urnába tették
ég a gyertya ég
nagyit szerették
talán még az istenek is
sokan szerették
ég a gyertya ég
nagyi gyere még
süssünk főzzünk amit tudok
az még nem elég
ég a gyertya ég
nagyi régen élt
benne több száz meséjében
régen sokat élt
ég a gyertya ég
nagyi csak remélt
mély álmával új időknek
adta át helyét
...
Tolvaj Zoltán: A tündér metamorfózisa
bóbita bóbita táncol
filcboa csüng a nyakában
tanga dagasztja szemérmét
krómkarikák ajakában
bóbita bóbita szexi
ujjaival fuvolázik
körben az ördögök ülnek
zsebhokizó paparazzik
bóbita bóbita narkós
dús acetonszagot áraszt
bárkivel elmegy a cuccért
megteszi bármit ajánlasz
bóbita bóbita bűnbán
húslila térde a rácson
fázva rodáz a blahánál
gazdag idén a karácsony
bóbita bóbita kámfor
zajtalanul jön a mentő
mária szív a volánnál
bóbita pulzusa megnő
bóbita bóbita bólint
nincs amivé ne fajulna
felnyög a túli szerájból
bóbita bóbita hulla
Ég Veled
Mégsem mondom hangosan. Mindenféle ki-
csúszhatna a számon. Olcsó köntös a Mi.
Csupasz megoldások bőrkötésben. Vissza-
fojtom. Lefejtem magamról. Egy gombolyag
ima, majd kötök belőle melegítő hitet. Vagy
magam rád. Jó eged leszek.
(átépítés alatt)
