Félig kész
ugye, kilestél az ablakon
zavartalan loptad el a ki-
látást - hegyek, völgyek
lassan hulló angyalok
talpig fehérben kór -
ugye, lepucoltad előtte
az üveget, le-
mostad az arcodat -
talpramagyar, a pocsolya
ijedten rebbent fel az égre
milyen egy eső, Istenem, csak le-
esett, ki -
telt tőle egy horpadt élet
(fordul az év
álmában magára
rántja a havat)
Félig kész
ugye, kilestél az ablakon
zavartalan loptad el a ki-
látást - hegyek, völgyek
lassan hulló angyalok
talpig fehér kór -
ugye, letörölted előtte
az üveget, meg-
mostad az arcodat
(fordul az év
álmában magára
rántja a havat)
D. Éva még várat Magára- a Márton napi vörösről -Bármit is érlel a szív: kelendő tán csak a kész lesz.Mérje ki, míg bor a vérem! Két decit; ennyi a mérce.Vagy nem is. Hagyja el... Ízét tán most még kevesellné.Tré fapalackban az álma - nyári napokra valósi. (átépítés alatt)
Télben Figyelsz? Az utcaszélen sodródó fák éggé mosódnak, rajta a sok lámpa álmos kedvű csillag. Túl az üvegen szürke, földig érő függöny az éj. Figyellek. A szemed délelőttöt hazudik, de sarkában ott feszül megannyi várárokká fáradt ránc. Nem mosolyogsz. A kedv idebenn zúzmarásra rágja a szám. Párka(ének) fejem fölé nő az ég lábam alá föld szaladkifeszített tenyerembenüres mederfonalak
Itt béke nekem te vagy a karácsony, mormolod magad elé, aztán a zsebembe nyúlsz, hogy megnézd, meleg-e a kezem. és látod, a körút is kabátot visel - persze, a hideg, meg az a sok fagycsípte arc, a-mi bennem ázik. szeretlek. Ezért is - a szavak metrónyi mélység-ből lépcsőznek felfelé, és te, a hirtelen fuvallattól hófedte táj leszel, üdvözlőkártya, azona szenteket emlegetik, meg azt a vezércsillagot, ami a lélektől párolgó tömeg felett ragyog. kérsz valamit? titkon egy házi áldást keresek, fal-védőre hímzett betűáradat, kislányként órákig bámultam, mitől van az, hogy aki ránéz, bepárásodik a szeme, mint az ünnepekkor, anyám apját öleli, alig engedi el, mamagyertyát gyújt, én meg köztük befőttet eszek, olyan bolgárt, dinnyének képzelem a szőlőszemet, és a szövetből a szobába ömlik az Isten - szeretlek. tessék? szóltál? kérded előzékenyen, én pedig a hajtókádba suttogom: "hol béke..."
A szeplőkről és mária arrébb-állt, letörölte könnyeitelmorzsolt egy imáta szűz kezek köztés rohant a sarki restibehogy lenyomjonegy idegnyugtató féldecit(mindezt p.m.)
VERandA
kedden (november 17-én), este 6 órától. Mindenki hozza műveit (minden kézben cipelhetős alkotás belefér :))) ), aztán, a hatékony műhelymunka nevében együtt jól szétcincáljuk őket.
Fordított arányban
belezsugorodunk az időbe
millimétereket súrol le
rólunk az évre-év
az élet valóságot
csiszoló dörzspapír
óriásokat szülő anyák
törpülnek sírközelbe
méternyi magasból
csusszanunk embernyi
mélyre - csak az akarat
nő meg: válik mindenné
a múlt
VERandA kedden (20-án), este 6 órától. Mindeki hozza műveit (minden kézben cipelhetős alkotás belefér :))) ), aztán együtt jól szétcincáljuk őket.
Most mondd meg az árát, amíg le tudom perkálni. Cetlik lógnak mindenütt, a Nagy Ártverésre készülök. A szem tágra nyílik, kitágult pupilláinkba hullik a csepp való. Átugorja az értelem korlátait. Bár van érzelem, valami tó, én csak kacsázok rajta. Még nincs itt tél, a víz sem sikolthat fel, nem rianhat. A természetnek se eleje, se vége – gyümölcsöző egy vállalkozása ez a Jóistennek; mi meg elmászkálunk a földön, hangyaként, súlyunk többszörösét cipelve. Nézz körül. Végtelen mivoltunkban a test véges. Axióma vagy paradoxon, kérdezed - önmaga ellentéteként igaz-e, vagy több a feltételezett. Néha hallom a hangunkat – talán a sajátom is – a mosolyokon innen, ez a természetes.
Odaátról visszajönni, milyen szemtelen dolog ez, mert minek? Megsemmisítő lenne a tudás, hogy itt a jó? Vágyakozunk. Beleveszünk az apadásba, a dagályban meg, na ott is fulladozunk. A ciklust megállítva bújunk el, az időtlenség horgonyoz; az sem baj, ha még élő korallokba tépünk bele – láttam én alulról, felettem elsikló csónakot; a döbbenet belémszorította a sóhajt, ez tartott hidegvérnél, magamon kívül ahhoz, hogy a mozdulat ne gyorsuljon túl.
Aztán elmúlott az is.
van út
és van az a csillag
bár mintha csak
kapaszkodnánk
engedünk is néha
tudod, ki
- jön
van legalább egy
szabad keze
amivel foghat
a végtelen ég
pernyeként hullik
a homlokokra
ezért írom emlékül
a földre szegezett pillantásokat
a megcsúszott lépéseket
a holtidőt
egy összement világban
a hétmérföldes csizmát
illetéktelenül vagy nekem
feladtak
és én is a posta felé tartok
-maratontáv
földönfutó szerelem
porcukor födte ráncok
az óperenciántúli üveghegyen
kiöntöm kancsónkból a telet
poharamban a jégkockák között
citrom didereg
arcomon mosoly
fesztelen visel
a menny csordogál kicsit
de reggelente elzárom
pazar
porosak az utak
errefelé nem is ülne el
bár lenne vihar
-a jelenből a jövő
a régmúltba robbanó tavasz
amikor annyira szaladsz
hogy a gondolat már tétova
-túl sok mindent tiltanak
te ne ints
ne suttogj árvaságot
míg apád, anyád él
nem vagy az
ha hajnalban elköszön
a csillag
mit mondjak a Napnak?
hogy ő is csillogott?
ps:
annyira szerettem volna
hogy te szakadtál belé
Ezek itt csírák. Minden változik. Meg kell érni. Közeledik a szüret.
Ahol fekszel, kelszNekem nincsen ágyam.Elalszom a tiedben,hozzád semmim nemtapad. Én szigorúana fal mellett fekszem;míg te szuszogsz,őrködöm. Rám ezmaradt. Őrzöm azt a másik ágyat. A párna alatt a lepedő ugyanígy éber. (Hajnalban kelek.) Hajt a fény. Az örök-ségem, hogy fogatlan is megroppantom, amit lehet. Mert reggelire zsír-szalonna dukál, mellékenyér, paprika. Aztette öregapám, egysosemvolt katona, szól,(feszíti tágra számat)egyél, amíg lehet.Most azt mondom,hagyd a nagyokat, betlizz -hátha megnyered. (Persze, neked nincs szerelmed. De a szerencséd, az tán még vakon követ.)
Helyben hagyva
(a harmadik versszak jelentős átépítés alatt)
Egy per kettő
mi lenne
ha írnék
álmos testeket
csuklókra kötött vékony
bőrszalagokat
bokádon fonattal
tengerben sodródó halrajról
(ki mondja ki helyettem
azzal a komolysággal
abban az ereszkedő hangnemben
abban a kisszekundban
hogy nem ez a boldogság
egyedül vagy
Isten +- igazán)
...
ráncokba veszett arc
pöttyösre fakult mosoly
barázda
leltárja az énnek
(jó szokását, s téged
tartson még meg
míg rá nem ébred
ó egy testamentumra)
Nem hiszem, hogy tetszenék,
ha most látnál. Visszaváltható
palackba ragadt muslicalélek.
Bár ez nem is igaz. Nem rád. Hogyan
osszam el, szortírozzam másképp
a szeretetet.
Nem gondolom, hogy egyszerű
lesz valaha is. A felhők nem
fogynak el fölülem sem, az eső
dolga szerint mossa le a fákról
a hullafoltos leveleket. Aztán
meggörbül a fény, ívet kap, vagy
gellert - idétlenül hangzana most
a szivárvány.
Nem tudom, hogy van-e küszöb.
Hogy mi az, ami még elviselhet-
ő. Igazság szerint már eltemette-
lek. Majd kiáslak megint, ha úgy
hozza a, mi is? Mi. Mi a fene.
Vagy hazudjam, hogy hatnak a
gyógyszerek? Hogy van fókusz,
még ha erőtlennek is tűnik, tűnök,
akkor is hiszem.
Igen, van egy sáv, amit a nap fest
mindig változó színűre, ott üldögé-
lünk, mi ketten - tudnod kell, hogy
idebenn dobog, és félelmetes nagy
vihar van, learatja az összes tegna-
pot, a mákat -
csak a holnap marad. Már nincs is
más időnk.
Hát legyen ősz
mi lesz a fákkal, ha csak a levelekről írsz,
a folytonos változásról, grimmi hableányok-
kal tűzdelt hullámokról, vajon most épp
mit visz a víz - a Dunára gondolsz, aztán
a Tiszába lépsz; mindig van egy Közte -
csónakokkal ringatod magad, ujjaid egymás-
ba fonódnak, jön egy megint, hogy hullik
a levél - vörös, mint az élet, vagy barna,
mint a szádra száradt vér -
nem gyűjtöd albumokba
csak préseled, mélyre, beléd
ahogyan Istent gyűrködi
fából ácsolt lapon
éjszakánként
az ég
Ogni Speranza: Beomló Csillagok (Desirée-nek)
tavasz
kettéhajt
világba lök a fájás
kis vérköröket
virágzik a test
nyár
homlokára írja
gyöngyeit
a csók alatt az arc
lángverte táj
ősz
a kardhegyén
haláltól szűz tudás
pitvarból még kamrába
terel a szív
tél
lassúbbodás
bomló egész
az anyját hívja
sír
Kedves Barátaink!
Szeretettel várunk mindenkit újra a szokásos helyen:
IX. kerület, Vendel utca 9.
Szeptember 15.-én 18 órakor.
Ne felejtse senki otthon a legújabb a írásait, mert körönként egyet- egyet
felolvasunk, aztán aki igényli- kivesézzük.
Az első kör után a Jonatán csoport szórakoztat minket
Tanévnyitó című előadásával.
Aki folyamatosan szeretné tartani velünk a kapcsolatot,
itt megtalálhat bennünket: verandamuhely.ning.com
Széll Zsófia, Tóth Irén (Morci), Molnár Péter
