Nem hiszem, hogy tetszenék,
ha most látnál. Visszaváltható
palackba ragadt muslicalélek.
Bár ez nem is igaz. Nem rád. Hogyan
osszam el, szortírozzam másképp
a szeretetet.
Nem gondolom, hogy egyszerű
lesz valaha is. A felhők nem
fogynak el fölülem sem, az eső
dolga szerint mossa le a fákról
a hullafoltos leveleket. Aztán
meggörbül a fény, ívet kap, vagy
gellert - idétlenül hangzana most
a szivárvány.
Nem tudom, hogy van-e küszöb.
Hogy mi az, ami még elviselhet-
ő. Igazság szerint már eltemette-
lek. Majd kiáslak megint, ha úgy
hozza a, mi is? Mi. Mi a fene.
Vagy hazudjam, hogy hatnak a
gyógyszerek? Hogy van fókusz,
még ha erőtlennek is tűnik, tűnök,
akkor is hiszem.
Igen, van egy sáv, amit a nap fest
mindig változó színűre, ott üldögé-
lünk, mi ketten - tudnod kell, hogy
idebenn dobog, és félelmetes nagy
vihar van, learatja az összes tegna-
pot, a mákat -
csak a holnap marad. Már nincs is
más időnk.
