elfeledett pillanataim
akár a levelekből kihagyott
betűk változtatják meg
jelentésedet
...
az öngyilkosságaimról -
néha elég annyi, ha
egy helyesnek tűnő
pillanatban
kinyújtod a kezed
...
az egyik megírja
a másik hajtogatja
megtanulták mind-
ketten, hogy a papírral
is tudni kell - bánni
hát újra tél van
- szorítom össze
a számat, a víz meg
csak szakadatlan töri
magába a jeget
az ég is egyen-
súlyozik már
szempilláról
szempillára
...
Hogy mit látsz meg a vihar szemében,
a felkapott, aztán égben pörgő ágak,
bogok; hogy mit látsz meg még,
amikor már csak por kavarog egy isten-
telen szélben; vagy az otthagyott rend,
a valami előtti mindenek hiánya, hogy
nincs már kit megragadni, annyira hiába
kulcsolódnának az ujjak, önmaguk társára
csakis másik kezeden találnak; hogy
miért látod, érzed vagy hallod, ahogyan
egymásnak feszül a végtelen és véges:
mindegy tán. Mind Egy. Azzá lett -
teremtve.
...
hol felakasztom
hol levágom
magam
(rólad)
kivetkőzlek magamból
pattannak a gombok
akár az elmúlt percek
és itt, a seholban
ahol a párka sétál
az utcákon minden
egyes éjjel el-
tűnődve a távoli
csillagfényen
korzó az is
nem kevésbé út
mint az összes
többi, és a sár
az éj feketéje
azok az új napok
egyik sem világosabb
sem sötétebb
költöznék föntebbre
de idelenn élek
wanderer75 2010.01.19. 14:57:30