van út
és van az a csillag
bár mintha csak
kapaszkodnánk
engedünk is néha
tudod, ki
- jön
van legalább egy
szabad keze
amivel foghat
a végtelen ég
pernyeként hullik
a homlokokra
ezért írom emlékül
a földre szegezett pillantásokat
a megcsúszott lépéseket
a holtidőt
egy összement világban
a hétmérföldes csizmát
illetéktelenül vagy nekem
feladtak
és én is a posta felé tartok
-maratontáv
földönfutó szerelem
porcukor födte ráncok
az óperenciántúli üveghegyen
kiöntöm kancsónkból a telet
poharamban a jégkockák között
citrom didereg
arcomon mosoly
fesztelen visel
a menny csordogál kicsit
de reggelente elzárom
pazar
porosak az utak
errefelé nem is ülne el
bár lenne vihar
-a jelenből a jövő
a régmúltba robbanó tavasz
amikor annyira szaladsz
hogy a gondolat már tétova
-túl sok mindent tiltanak
te ne ints
ne suttogj árvaságot
míg apád, anyád él
nem vagy az
ha hajnalban elköszön
a csillag
mit mondjak a Napnak?
hogy ő is csillogott?
ps:
annyira szerettem volna
hogy te szakadtál belé
