Csókjainkhoz
a reggel hallgatag ül az asztal mellett
egymásra nézünk bennem felnevet
és ahogyan a kacaj elgurul egyre messzebb
kerülünk - kávéba csobbanó cukor
halkan örvénylik kortyokban oszlunk el
szerelmem kicsit kaparja a torkot
a reggel révetegen maga elé motyog
aztán egész nap nem kel fel
hogyan veszíthetem el a kezeid
hozzám érnek én már nem tudom
az évek torkon ragadnak fojtogat
a bizonytalanság vibrálok hagylak
tapintani ujjaid a semmiben cikáznak
súlytalan a képek élesek nem vagy
emlék középről nézel rám a tekintet
sajnálom magam miattad lehetek
életnyi messze üveghegyek és sár
feladnám feladnám
körülöttem csend hagyod a hangom
hogyan veszíthetném el a kezeid
ha magamat bennük tartom
fel
tompa tenger morajlik
hozzá ragad a föveny
nyomok nélkül
mid veszett el
hova ástad
szűkölő pupilládban
hullámot fodroz a víz
ujjam a szádon
lehelet
lassan beléd gyaloglok
meztelenül fázva
nem nyugszik le a nap
a hajnalban állok
merülj alá suttogod
minek
van lelkem
hol a tied
miért vagy itt
nem talállak
tompán morajlik a szégyen
hozzá ragad a bánat
(ne szeress
nem hagynálak
el)
bretagne 2009.03.17. 21:26:19