(Annyira hiányoztak a szavak. A történések rengetegében keringve nem merengek el egy-egy tekinteten, nem számolom meg a mosolyokat. Esténként az ágyban fekve köszönöm meg az életeket. Halkan hasra fordulok, megsimogatom a rajtam pihenő kezet.
A pillanatok nem fonják át nyakam. Én ölelem őket magamhoz, s rakom vissza őket kagylóik mélyére.)
Ki-tart
nézel
elnézlek
bele a semmibe
ott van a pont
ahol a fókusz
tapadást talál
a csend árnyék
már régen bújtam
ki-hunyó most keress
számolj el százig
és megtalálsz
szerelem
ha baj van
nevetek
nevetek
nevetek
csak-rád
(szellőztet)
