Hozok, viszek
ugyanúgy félek minden állva hagyott csikktől,
tengerbe veszett matrózokkal álmodom,
csíkjaik vonulnak át a képernyőn, ahol a helyed
önmagába tükröződő árnya nevet könnyedén,
mindent kikapcsolni, leszámolni az árammal,
az apróbb rezgéseket tartani csak meg, ilyen
rendjéből kifordult világgal sistereg, suttogó
függönyök között lebegő óceánként az ég -
feldereng (merengő édes, ez egy pillanat, ez
egy véletlenül tűnődésbe ragadt matróz csíkja
odafenn, ami a tekintetünk keresztezi, semmi-
képp ne veszíts el, gyengéden döntsük el azt a ...)
(rossz versek szekció)
