És dühös
mert nem tudja
csak dadogni azt
is helytelenül csak
hogy benne ragad
és az istennek sem
mondja ki mindazt
hogy falak közé
szorult gondolatok,
sebek, hogy szét kell
esnie a pillanatoknak,
többé nincsen semmi idő
hogy bízott, aztán hiány-
zott minden melegebb nyár
most meg izzad, nem tud
nyelni, köpni sem, a hangok
egyre mélyebbre viszik
látja, hogy sikkadnak el
azok a fontos részletek
amiből életeket épít máshol
egy valamire képes valaki
és ha találkozol vele, akkor
mosolyogni fog, nem is
kacagni, félrebeszél épp úgy
ahogyan a könnyeit is félre-
nyeli, megtapad majd az összes
szavad odabenne, mint csupasz
szív, közben csókol
iszik, csókol, ölel, iszik
nem sír, sóhajt inkább egyet
hogy fáj a válla, de nem baj
mert a nagyanyja is púpos
az, aki még él, látni fogod
érezni a bőrén, hogy mennyire
édes, hogy sokat mesél
világokról, létről, makrókról
arról, hogy a nagyapja a
nevét suttogva halt meg
egy wc-ben, pedig ki akarták
engedni, nem, ő majd
esős éjszakáról mesél, meg
hidakról és gilisztákról
hogy hogy ringott a csónak
és álom előtt hozzá bújt
és hálás is lesz, hogy van
tető a feje fölött, gyereke is
van neki, egészséges mind-
kettő, meg a család is össze-
tart, és éhen azért nem
döglenének
és itt ez a szó, a határ, ahol
vége a létezésnek, a kutak
a víz, az esti hálaadások
jól jönne egy sör, egy cigi
de otthon úgysem dohányzol
már tegezem is
látod?
