Lejjebb

épp valami hegytetőn állok
a szem bágyadtan pásztázza
a meg nem szokott közelséget

ahogyan a tájnak nyomódik az ég
küszködve a zajjal gyűri magába
a tavat, mint belé tévedt távolt

a sorok innen egyenesek, egyik
sem ereszti a másikat, köztük rés-
telen tapad létté az ámulat
hogy van világ, és van rend

bár megint hegytetőn állok
a szem belesajdul, csukódik
és szeplővel fogansz, te én, eset-
lenül, mintha lent lennél, a völgyben

kieg.:

szeress-
míg bénult
ajkakon csüngsz
fejfa melle

mindig az
a több elég
lett

netovább
ne
tovább
-szeress