napokról pillanatban
hogy mire lenne jó megint egy reggel
meddig nézzem a vöröset, aztán a fehér
kézben sosem melengetve kelyhét
csak a szárát
hát nem virág ez
és nem megbillenő koporsótető
feledékeny öregasszonyok
álma a bosszúról
hogy a férjük kiesik
a pikszisből
is
ez csak ijedtség és fáradt tudat
hogy megint lesz sötét
és a város alatt nem rokkannak
még az alagutak
