Fújtató
Nehéz nem gondolni rád,
csak bambulva masnit
kötni az ünnepi cipőre,
aztán a tükörbe nézve meg-
igazgatni a ruhát, a hajat,
a szemet, a mosolyt.
Mert valahogyan az meg-
maradt. Ne kérdezz, nem
tudom, hogyan; ki-
vehetetlen ebből az élet-
ből, ebből az arc-
ból kibotokszozhatatlan.
Mert most zokogni kellene.
Csendes vállrázkódással
bólogatni a változásokra,
a jajokra, bajokra rásírni
tómélynyi takarót. Sóhaj-
tok hát egy nagyot.
Így veszek helyetted
levegőt.
