Farkasvak
jól kellene tudni
sírni is
belebújni a folyókba
aztán a völgybe
menekülni
meg-
látni
félni azokat
a repedéseket
a boltozaton
míg nem szakad
rám
Megint a szürkület
Egyetlen tőről
Most rólad írok.
A gesztenyefát nézem. Gubók,
egymás közelében. Súrlódás-
nélküliség. Egyetlen tőről több
világon. Még nem estek le. De
fognak. Sorsuk a levélével azonos,
épp a súlyuk más. Az esés mi-
kéntje. A tüskék beágyazódnak
a földbe. Szerelem ez, vagy csak
természetes védekezés, akarat-
lan bántás. A folytonosság fenn-
tartása. Érdektelen muszáj.
Élet.
...
Rágyújtottam. Annyira korai
ez az este még, az eső sze-
merkél. Belefújok a parázs-
ba (pillanatnyi lobbanás a nap,
a szavaim, amiket annyira
szeretek, mint téged). Ha
tudnálak. Az enyém ez
az erkély, ez a fa, ez a
vérszegény Hold, takarás-
ban.
...
Miért fogod fel a hajad,
miért nem hagyod, csigák-
ban - nem lehet ez ismét
tenger, megint só, forró
homokot taposó, buta
talpak szisszenek fel
így, menj az árba, vessz
el, engedj, hagyd magad,
csak a szemhéjak nyíl-
janak lehetetlen tágra.
