proszit
nincs délre más föld
Egy csónakban
szülészujjak fércelik az eget
így oldódik minden el
én most nem, fiam, ki kell teregetnem az egetmostam már tisztábbat ishajnalban fa a tűzrevajaskenyéréjszaka a hercegnőt meg-mentették a sárkánytólneki is kakaót főztem kinek a vizében fürdök maengedek-e hozzád melegetaz idő gyomra felfordulokád még egy órát aztán a kávémban ücsörögvebambul magam eléjanuárt lát, szoptatós anyátde én most nem, fiamholnap halottak napja ásni megyek
Vigasztaló
(hatodik hónapja élünk)
minek prédikálni, most imádkozni kell
nekidőlök a falnak, még egy szippantás
méhmeleg tél kering a ház körül
írni fogok rólad, legkisebb fiam
a fényképeket még mindig nem szeretem
egy anya így siratja magát
egész nem leszek többé
ha tudnám a módját, megtartanám
az ígéretet, mivé esténként teszel
de minek prédikálni, ha imádkozni kell
nekidőlsz falamnak, még egy apró rúgás
a perc, míg én lehelek beléd anyát, apát
Mi casa su casa
Bentlakásos vendég
ma leginkább csak én
bontatlan pakli kártya üres ingujj
/
néha csak kiméra
máskor meg kimért
(lenni
az idők is nevetségesek)
+
lassan őrli a falatokat hallani
mindent hallok ami a szájából
kijönne az én számon van már
/
libasoron
+
eszik és eszik és én hallom
magam
hallom magam
hallom magam ismét
lassan őrlöm a falatokat
ő lassan iszik
csak
nem hallgat már
el innen
mennyit
-
ülsz, a süteményből nem veszel
kínálnak, ez a hellyel már megvolt
pár közhely amúgyis lesz még
/
erkélyen fogoly
törökülésben katica
nem száll el haláli
mimikrijében egy pöttyel
sem több az átlagosnál
+
int a csöndnyi rés
-
fejlődik
Tudja a halál
Engem a helyek hagynak el.
Rezdülés nélkül, épp annyival
a föld felett, hogy az akadály-
talan mozoghasson.
(Minden alattam úszik el.)
Karok kitárva, egy vizen lebeg,
épp úgy, hogy az eget
perdültében ne zavarja meg.
Az idő is kitart.
Egyre megy.
Ön
gól
pöttyöslabda-szeretlek gurul
pitypang-kapufa hajt fejet
ejtőernyő-mag libben
szivacsfelhő-égbe fel
tenyeredben minden ráncom
szarkalábbal taposó álom
az én Istenem amerre jár
pöttyöslabda-szerelem gurul
pitypang-kapuban hajt fejet
ejtőernyő-nap libben
bárányfelhő-égre fel
Ne - tovább rothadt barna diólevélpaplan alatt szunnyad a kaszás, rajta millió apró bogár - múlatja a tavaszt csak söpröd a koszt, kis halmokba magad feleded, még egy öntudatlan mozdulat - aztán a halálba sepersz és felkiált, idelenn remeg, aztán már táncol, mert a test bevégzi a tettet ő sohasem halaszt ő mozdult, vagy én mozdultamegyremegyünkFeléd, Haza
Erdő-
(hát akkor ne engedjaz istennek sereméld őt mint akirád akadt ne vedd le húzd ki magadszálfaegyenesmég egy jól bevettkanyar korlát nélkül)
Mert megint pakol. Ki.
él, szavakkal
oda, kinn a ködben
fél, vak naplépcső
ide, benn, tükörben
él, becéloz, kilő
ablakban tavasszal
ajtókban ősszel
kopog a betonnyár
marasztal, ha téllel
úgy sem hagyja abba
nem tud nem tovább
oda adja amennyit
nem tud nincs hová
úgy is szanaszét szalad
elfújja a szelet
bebetonozza a felhőt
homokot szór
hamu helyett
Pőrén
Tanyasi világvégek
isten itt totyog
a felnőtt én vagyok
lábam kapaszkodó
isten válogatós gyerek
gázrózsa melegén
gyöngyöző galambleves
hajnalban vágtam el a torkát
kivéreztettem, fehér csontok
kellenek, isten még aludt
rácsos kiságyában sír isten
felveszem, megnyugtatom
nagyra nősz majd szentem
anyának nősz nagyra
és egy napon majd te
szúrod le a disznót
pm
a hiány mentén mérem
magam egy centivel
hosszabb a hajam
három éve nem jártam
nálad tompább a kések éle
nehezebben múlik a kék
folt mint az öntudat
Emésztő
emlékezz magadra az összes
szennyes ruhára a szürke vizekre
minden benne úszó vitorlára
ujjaid közében a homok már
nem is éget a partról bámulod
az odafenn köröző sirályokat
aztán arra gondolsz mi lesz
vacsorára és a szemed ismét
az égre téved talán valami madár
(odahaza valaki gólyára vár
te meg szorongatod a ravaszt
halántékodra közben dagályt
vonz a tömeg - sírj fel ha
akaszt)
...
először légy jobb keze
aztán csendesen a bal
aztán állj meg lábaként
utoljára a torzó marad
(a fejét ne vedd
monokróm cella
kegyszemélyes
az ágy - álmodni
lehet aludni soha)
inercia
ha jobban megfeszülne sem bírná
tovább széttárja hát a kezeit póz
na ez is félresikerült valahol oda-
lenn csúszott szét a valaha volt
bár tetszésen kívül marad megy
kipakolja azt az egy semmire
sem jó félmondatot elüt a többitől
kiül az arcára rátelepszik a félig
kész ha jobban megfeszülne bírna
elbírna még pár évtizedet saját
marka szorításában széttárja hát
combjait hellyel élvezet közzel kín
Kordal
innom kellene legalább
annyit, amennyi ahhoz
szükséges, hogy végre
használható legyek
(a pultnál még jól csókolok,
aztán pár felessel közelebb
pereg a falról a mész, hová
ép ítész karod dúcolja alá
valamelyik mellemet)
ne csak a kezdetekben,
a végeken is éljem ki
magam meg az ember
lánya amúgyis Koppányt
szereti, a felnégyeltet
(ennyi a kellő cent, egy
decibeltől vérholdas,
nem is annyira meleg
éjszakán)
szembeközeg
átfedéses közel
minden arc
(ma csöndbe fulladt
a mozgás, a súrlódás,
a zaj)
a körúton keringőkkel
táncolnak a fák, az égő-
ket nem egy tétova isten
tüzdeli, ügyel ő arra,
hogy maradjanak még
lyukak, még ha az ujj-
begyén is
(már megint mosolygok
magamon, persze lehet
ennyire bízni - vakon azt
érzem, megéri az összes
programozott kacaj, jel
minden megálló, villamos)
ennyit a teremtésről
Házmesteri
a téglák közé beágyazódott habarcs
tiszta szoba, szellős gang
(felénk nincs olyan, hogy irgalom,
súlya ideát csak a halálnak van,
úgy hívjuk: forgalom)
a gáton átszivárgó víz
persze, van pince is, no meg házfalak
(minden szokás kérdése, a meg-eké,
hogy az ablak a mennyezethez képest
hol vág lukat kifelé, van-e megfelelő burkolat:
deszka a föld felett, tető az ég alatt)
az összetöppedt naspolya
és a szekrénybe fülledt rejtőzködés
(már nem irtom a molyokat, ha rágniuk kell,
rágják rajtad át magukat, rám kabát akadt:
piros, nem túl meleg, mindig átmeneti)
a megbocsájtás téli
lehelet, ellebegő pára
(a koratavasz ködben, jó szokása -
maradjon is meg, kelljen csak ki-
tapintani, ne akarj te látni /túl sokat/;
bár rendes udvar ez, és kedves ház,
enyhén pereg a vakolat)
Jelzés - érték
amikor hazudsz, ne fehéredjen el a szád
legyen a bőröd rózsás, arcod enyhén
feszes, mosolyod magával ragadó
szemed csillanjon meg az üveg mögött
ha írsz is verset, csak olyat, ami zsigerel
megfeszíti a huzalokat, s bánj csínján
amikor hazudsz, ne mondj mást, mint esetlegest
olyanokat, amik a jövőre hatnak vissza, közöst
ne adj választ, kérdezz, kutass, ne keress
szólj a humuszról, az épp bújó nárcisz
zöldjéről, de soha ne az égről, és ha már kell,
az ágyról is lehet, mondj semmit, hadd higgyek
Nincs köze a nyelvéhez.Annak sem máséhoz.
elfeledett pillanataim
Köztem szólva honnan tudod, hogy lány hogyan szorítom ökölbekezem, mikor először felsírkettőnk kóros könnyeivel honnan veszed, hogy sorsa lesz, éjszakai égről szakadtlámpák vezetik majd, mint mindig egyenest, haza honnan veszem, hogy így jönelém, akitől várom, várja azt a lakásba ragadt ölelést honnan tudom, hogy a tiédeggyel több szív, a lányunk, egy el nem vetélt, jobbik én
Kedves Barátaink!
